SZTElozófia
"Mert én egyáltalán nem úgy beszélek,
mintha a birtokomban volna az igazság.
Veletek együtt én is csak keresem..."
(Szókratész)
mintha a birtokomban volna az igazság.
Veletek együtt én is csak keresem..."
(Szókratész)
- See more at: http://www.sharethis.com/get-sharing-tools/#sthash.vjaAKtrb.dpuf
7/4/2016 0 Comments Szeretnél etika tanárrá válni? Hallgasd meg ezt a rövid beszélgetést Kiss Szilviával!Sziasztok SZTElozófusok! Igen, jól hallottátok, 2016 szeptemberétől nem lehet majd filozófiát oktatni a középiskolákban sajnos. Azonban az etika, mint kötelezően oktatandó tárgy már általános iskolától megjelenik majd, illetve már most jelen van az órarendekben. Ha elgondolkodtatok azon, hogy szeretnétek etika tanárokká válni, akkor érdemes végignézni ezt a kisvideót, ahol Kiss Szilvi meséli el, miért választotta az etika minor majd etika mesterképzést a történelem tanár szakja mellé. Interjú alany: Kiss Szilvia, I. éves, mesterképzéses történelem-etikatanári szakos hallgató. Harmadik éve kötődik a Tanszékhez, hiszen két évig minorként tanulta az etikát. A tanári szak révén pedig tanítani tudja majd az etikát. Kérdez: Rembeczki Eszter, a SZTElozófia Műhely Webinárium Csoportjának koordinátora Vágó: Bessenyei Márta, a SZTElozófia Műhely Webinárium Csoportjának koordinátora Cikk: Fáklya-Schmitz Adrienn, az SZTElozófia Műhely blogjának szerkesztője Etika és erkölcstan osztatlan tanári képzés: http://www.arts.u-szeged.hu/philo--/--erettsegizoknek/etika-erkolcstan Etika minor képzés: http://www.arts.u-szeged.hu/philo--/--egyetemi-kepzesen-reszt/etika-minor-kepzes-50 Etika tanár MA: http://www.arts.u-szeged.hu/philo/felsofoku-diplomaval/etika-tanarkepzes Az etika MA megszerzése után lehetőség van a doktori fokozat megszerzésére is. Fogadjátok a videót szeretettel és ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, vagy mondanivalótok van, esetleg szeretnétek részt venni a SZTElozófia Műhely munkájában, írjatok emailt nekünk a [email protected] email címre. SZTElozófálj velünk! Mi meghallgatunk! Üdvözlettel: A SZTElozófia Csapata
0 Comments
20/3/2016 0 Comments Latin - holt nyelv vagy az európai identitás közvetítője? Érdemes-e középiskolában esetleg egyetemen latinul és görögül tanulni?
„Szent Szókratész, imádkozz érettünk!” Így kiált fel elragadtatva Erasmus egyik dialógusának szereplője (valószínűleg Erasmus egyik alteregoja), Eusebiusnak, azaz a „Hívőnek” nevezett főhős jámbor lakomáján, amelyen a keresztény erkölcsiség mibenlétéről tárgyalnak a jelenlévők. Platóni lakoma, felebaráti szeretettől átjárt derűs légkör és Krisztus mellett a filozófia és költészet pogány szentjei – mit mondjunk, meglehetősen különleges és meglehetősen meglepő kavalkád. Ám mindezt szinte észrevétlenné teszi Erasmus könnyed, kollokviális stílusa, mely elfedi, hogy milyen komoly, már-már botrányos találkozás tanúja az olvasó. És egyáltalán mivel érdemelte ki a pogány filozófus a keresztény szentnek járó megszólítást? Nyilvánvalóan etikájával, mégpedig azzal a pogány etikával, ami Erasmus szerint közelebb áll Krisztus tanításához, mint jónéhány keresztény kortárs tanítása. Erasmus szövegében nem véletlenül találkozunk pogányság és kereszténység ilyen provokatív egységesítésével: e keresztény humanizmus, mely a Szentírás mellett a pogány etikában nyeri el alapját, a humanista Erasmus identitásának egyértelmű megnyilvánulása. De definiálható-e egyáltalán egy olyan fogalom, mint az „identitás”, van-e értelme európai humanizmusról beszélni, és nem csak árnykép-e a latin, mint e humanizmus közvetítésének egyik lehetséges eszköze? Érdemes-e gyötörnünk magunkat és másokat ilyen idejétmúlt dolgokkal? Egyszóval tanuljunk-e latinul? (És igen, esetleg görögül is.) Manapság, pontosabban az utóbbi, immár több mint két évtizedben Magyarországon permanensen szó van az oktatás és az iskolák problémáiról, és arról, hogy mit is jelent a korszerű tudás, és milyen tudás-, vagy készségelemek tartoznak ehhez az eddig tisztázatlan korszerű tudáshoz. A problémára adandó válaszok egyik része nyilvánvalóan oktatatásszervezési, illetve a tananyag strukturálásával kapcsolatos. Mindeközben azonban talán érdemes elgondolkozni egy olyan, gyakorlatinak talán nem tűnő, ám annál jelentősebb kérdésről, hogy mi az oktatás szerepe a műveltség közvetítésében. A magyar oktatás vonatkozásában tapasztalható folyamatok mindenesetre nem túl biztatóak, annak ellenére, hogy az európai és a magyar történelem és irodalom jó része latinul íródott. Azt a folyamatot, amely során a latin az európai kultúra elsődleges közvetítője lesz, nyilvánvalóan nem lehet túlbecsülni: a latin mint a közös európai identitás (mert talán van ilyen) nyelvi hordozója lassanként elnyeri azt a sztenderdizált formát, ahogyan azt ma is megtanuljuk, és a birodalom utódai révén maradandó hatását képes éppen a Római birodalom hanyatlása után elnyerni. Különös, hogy Római birodalomban a görög tett szert olyan erőre, és lett olyannyira a kultúrát meghatározó közvetítő, hogy Rómában, az itáliai félsziget centrumában (amely nemcsak e nagy birodalom, hanem e nyelv szülőföldje is) a műveltség közvetítésének jelentős eszköze lett, úgyhogy a negyedik századig még a keresztény közösségekben is használták (mondhatnánk tehát: íme egy érv, hogy tanuljunk egy kis görögöt is!). Kelemen, Róma püspöke például görögül írta meg korinthosziaknak szóló levelét, de Pál, aki római polgár volt, ugyancsak görögül írt. Paradox módon tehát kis túlzással azt állíthatjuk, hogy a római birodalomban részben a görög töltötte be azt a funkciót, amit a római birodalom felbomlása után a latin. Az a sztenderdizált latin nyelv, amelyet mint klasszikus irodalmi nyelvet tanulunk, a birodalom hanyatlása után nyerte el azt a fényt és kanonikus jelleget, ami sokáig övezte. Legalább is annyiban, hogy korábban nyilvánvalóan többféle, területenként és társadalmi rétegenként is eltérő beszélt nyelv létezett (amelyeket források hiányában kevéssé ismerünk): azaz ezt a különleges indentitásképző funkcióját részben mint sztandardizált irodalmi, vagy hivatali nyelv nyerte el akkor, amikor éppen a korábbi – legalább is politikailag többé-kevésbé egységes államalakulat – felbomlott, és szolgált egyszersmind mintául annak, ami zsinórmérték mindenki számára, aki humanistának, vagy mai szóval élve „értelmiséginek” tartja magát. Ebben nyilván nagy szerepe volt a kereszténységnek is, amely lassanként felismerte, hogy legitimitásának megszilárdításában kulcsfontosságú, hogy elsajátítsa a pogányság olyan vívmányait, mint a retorika vagy a filozófia, hiszen csak ezek segítségével lehetett képes arra, hogy korai századaiban részt tudjon venni a fennmaradását is meghatározó intellektuális vitákban. A keresztény apologéták már bámulatosan képesek voltak alkalmazni a kurrens argumentatív taktikákat, hogy szavukkal meg- és legyőzzék ellenfeleiket, míg a keresztény nevelés, vagy humanizmus lassan elfogadta és fel is használta az antikvitás irodalmának számára is alkalmas jelenségeit, és krisztianizálta Vergiliust, vagy éppen Cicero etikáját. (Ahogyan arra Ambrus is utal a De officiis-ban.) Később, a keresztény humanisták nemcsak büszkék voltak erre a kapocsra, de tudatos reflexióval is értelmezték. Erasmus tehát egy kegyes lakomán (mely többek között a platóni Lakoma mintájára íródik, és ahol természetesen nem a szerelem, hanem a Szentírás a fő téma, és a titokzatosan jelen lévő Krisztus a legfőbb vendég) a szentírási helyeket Ciceróval, Catóval és Plurtarkhosszal teszi érthetővé, és nyíltan bevallja barátainak, hogy Cicero „isteni szellem”, akinek műveit úgy olvassa, hogy arra jutott: nála szentebb dolgokat még egy keresztény sem mondhatna! Sőt, egyenesen azt is kijelenti, hogy Cato szavai nem mondanak mást, mint amiről Péter vagy Pál apostolok írnak. Az említett szerzők felmagasztalása persze nem véletlenszerű, és nem is szándékolatlanul provokatív. Erasmus célja kora kereszténységének kritikája, és e reflexió során inkább elismeri, hogy Krisztus tanítása talán szélesebb körben terjedt, mint pusztán a kereszténység. Azaz a megfelelő pogány szerzők tanulmányozása nyomán ugyanúgy isteni tanítások nyomaira bukkanunk, mintha csak a Szentírást olvasnánk. Végül Szókratészt egyenesen „szentnek” nevezi, akinek közbenjárásáért könyörög, és magasztalja Vergilius és Horatius szent lelkeit! A pogányság Erasmus szándékai szerint immár krisztianizálódott, ám nem céltalanul, hanem a Krisztust követő pietas, a keresztény erény érdekében. Egy megjegyzés még mindenképpen ide kívánkozik. A fentebbi összefoglalásban már felbukkant Cicero neve. Arról a római szónok-filozófusról van szó, akinek bölcseleti munkássága jobbára méltatlanul kívül esik a mainstream filozófia tanulmányozási körén, és esetleg a filozófiatörténet lapjain kap helyet, mint túl jelentős, eklektikus gondolkodó – bármit is jelentsen ez a címke. Pedig nem tűnik túlzásnak azt állítani, hogy legalábbis hatása révén megkerülhetetlen gondolkodó, akinek erénytana és erénykatalógusa mindvégig jelen van az európai filozófiai gondolkodás történetében. Az említett De officiis hatása – amelynek végső problémája az, hogy miként kerülhet összeütközésbe a hasznos az erkölcsössel, illetve, hogy hétköznapi tapasztalatunk miért is érzékelteti velünk ezt az összeütközést – megtalálható a kereszténységben éppúgy mint Kant etikájában. Arról nem is beszélve, hogy Szent Ágostont Hortensis című, mára sajnos elveszett értekezése fordította a filozófia és végső soron a keresztény filozófia irányába. Igazunk van tehát akkor, amikor Cicerót kizárjuk a jelentős filozófusok sorából, holott oly sok mainstream filozófust inspirált? A konklúzióm az, hogy bátran újra lehet gondolni azt a kánont, amely alapján meghatározzuk, hogy mi és hogyan kerüljön be az egyetemi vagy éppen középiskolai oktatás anyagába. Ehhez persze a magunk részéről is folytonos reflexióra lenne szükség. Végső soron egyetértek azokkal, akik szerint a hagyományosan meghatározott, megtanítandó szerzők sorát ideje lenne bővíteni, éppen azért, hogy jobban megérthessük: mit és miért is kellene tanulnunk? Erasmus például elgondolkodtató választ adott erre a kérdésre, amikor „szentnek” merte nevezni Szókratészt. De legyünk őszinték: hányan olvassák manapság Erasmust? (Ciceróról már nem is beszélve...) A fentebbiek talán megengedik azt a következtetést, hogy beszélhetünk egyfajta európai identitásról (bár az identitás fogalmát sokan bizonnyal használhatatlan terminusnak tartják), amelyet a latin nyelv közvetített szerte Európába, és amely paradox módon az egységesnek tűnő római birodalom hanyatlásával erősödik meg. Ezt az identitást és nyelvet az a kereszténység közvetíti, amely kezdetben ha nem is ellenségesen, de fenntartásokkal viszonyul a pogány hagyományokat közvetítő kultúrához, azonban a latin nyelv mint közvetítő közeg felülírja ezt a kezdeti törésvonalon létező ellentétet. Ahogyan a Római Birodalomban használt görög, úgy a birodalom megszűnése után használt latin esete is mutatja a nyelv kultúra- és identitásképző erejét és funkcióját. Ugyanakkor Erasmus példája figyelmeztet arra, hogy az identitásra vonatkozó tudatos reflexió hogyan segít jobban megérteni önmagunkat. Úgy tűnik tehát, hogy latint tanulnunk továbbra is érdemes, nem csak néhány középiskolában, hanem a filozófiát hallgató egyetemistáknak is. Hamvas Endre Ádám (dr.) a Gál Ferenc Főiskola adjunktusa. Hódmezővásárhelyen, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte. 2001-ben szerzett latin nyelv-, és irodalomtanári, 2002-ben ógörög szakos bölcsész, 2005-ben filozófia szakos diplomát. Doktori tanulmányait az ELTE-n, és az SZTE-n végezte, PhD-disszertációját 2009-ben védte meg ugyanitt. 2001-től középiskolai tanárként dolgozott a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. Főbb publikációi: Corpus Hermeticum. Fordítás bevezetéssel és magyarázatokkal. Szeged, Lectum kiadó, 2010; Szent Ágoston: Írások a kegyelemről és az eleve elrendelésről. Fordítás, bevezetéssel és magyarázatokkal. Budapest, L’Harmattan, 2015. További információ: http://www.sztelozofia.org/mi-leszek-ha/kisinterju-hamvas-endrevel-filozofia 14/2/2016 0 Comments Tanár szemmel, avagy milyen lehetőségünk van a tankönyv választásra, ha filozófia vagy etika szakos tanárok vagyunk - Írta: Szász PéterAz ingyenes és az etika oktatásában valóban használható oktatási anyagok között a legígéretesebb valójában nem is egy könyv, hanem a zanza.tv címet viselő honlap, ahol oktatóvideók és hozzájuk kapcsolódó tesztek érhetők el. Eredetileg ebben a posztban kizárólag egy tankönyvről, az Etika tankönyv 11-ről szerettem volna írni. De annyira megörültem neki, hogy egy oktató videókat tartalmazó oldalt is ajánl az OH, hogy rögtön végig is néztem néhányat belőlük. Ezért döntöttem úgy, hogy ha röviden is, de bemutatom ezt az oldalt is. Egy filozófia szakot végzett tanár számára örömteli tény, hogy az érvényben lévő Nemzeti Alaptanterv (110/2012. <VI. 4.> Korm. rendelet) értelmében az etika- és filozófiaoktatás 9-12. osztályokban önálló tantárgyakként jelennek meg. Ha pedig van tantárgy, akkor ahhoz dukál tankönyv is. Egy gyors keresést követően az Oktatási Hivatal (OH) honlapján található tankönyvjegyzék „etika” címszava alatt nyolc kiadvány található. Ebből a nyolcból négy ingyenes. A többi ára 300,- forinttól 42.000,- (!) forintig terjed. Felteszem, ez utóbbi ár csak elírás az OH oldalán. De más érdekességre is bukkanhat a megfelelő tankönyvet választani próbáló tanár. A Mopedsuli (Rufusz Computer Informatikai Zrt.), a Négy keréken minden nap (SDA Informatikai Zrt.), a Diszkóbalesetek (TRIGON Elektronika kft.), valamint a Gazdálkodási és pénzügyi ismeretek fejlesztése a gimnáziumok 9-12. évfolyamán (Innobile Kommunikációs és Tanácsadó Iroda kft.) a címük alapján nem tűnnek etika tankönyveknek. Ami marad, azok a következők: Homor-Kamarás: Emberismeret és etika (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI), zanza.tv. Oktatóvideók és interaktív feladatok (Eduweb Multimédia Zrt.), Etika tankönyv 11 (OFI), Lányi-Jakab: Etika. Tankönyv a középiskolák 11. évfolyama számára (OFI). A „filozófia” címszóra keresve az OH Dörömbözi János: A filozófia alapjai című tankönyvét és a hozzá tartozó két szöveggyűjteményt kínálja fel. A könyveket az OFI adja ki. A tankönyv ára 1250,- forint a szöveggyűjtemények 850,- és 1.040,- forintba kerülnek. Az ingyenes és az etika oktatásában valóban használható oktatási anyagok között a legígéretesebb valójában nem is egy könyv, hanem a zanza.tv címet viselő honlap, ahol oktatóvideók és hozzájuk kapcsolódó tesztek érhetők el. Eredetileg ebben a posztban kizárólag egy tankönyvről, az Etika tankönyv 11-ről szerettem volna írni. De annyira megörültem neki, hogy egy oktató videókat tartalmazó oldalt is ajánl az OH, hogy rögtön végig is néztem néhányat belőlük. Ezért döntöttem úgy, hogy ha röviden is, de bemutatom ezt az oldalt is. Külön „etika” címszó alatt jelenleg összesen tizennégy videó található a honlapon, „filozófia” címszó alatt is tizennégy, melyek közül kettő szintén etikai témájú. A néző a videókban egy rövid magyarázó szöveget is kap grafikus segédlettel. A grafikákról elmondható, hogy bár jól alátámasztják a hallható szöveget és segítenek annak megértésében, viszont nem látványosak. Elnézve őket, helyenként úgy tűnik, mintha tizenöt évet ugrottunk volna vissza az időben. Egy-egy bemutató hossza öt, öt és fél perc, vagyis még a tizenéves korosztály számára befogadható hosszúságú. A szerzők ebbe a pár percbe igyekeztek egy-egy filozófiai témát belesűríteni úgy, hogy azok egyrészt korrektül legyenek bemutatva, másrészt nem feltétlenül filozófia iránt érdeklődő középiskolás diákok számára is élvezhetőek, de legalábbis befogadhatóak legyenek. Ez pedig nem kis kihívás. Éppen ezért érzésem szerint ezt nem igazán sikerült jól megoldaniuk a készítőknek. Bár a videók játékideje nem túl hosszú, mégis olykor vontatottnak tűnnek. Habár az előadásmód igyekszik kilépni a prédikáló tanár formanyelvéből, végül mégis csak marad a szájbarágó stílus. Hiányzik a könnyedség, horribile dictu a humor, és egyáltalán: hiányzik a diákság nyelvén való megszólalás. Pedig kísérlet történik rá. Szent Ágostonnak a jóról és rosszról szóló tanítását egy focilabda példáján keresztül magyarázza, a társadalmi szerződés szükségességét pedig egy játéknyúl feletti vitával szemlélteti. De meglátásom szerint ez összességében kevés ahhoz, hogy – amennyiben létezik ilyen – egy átlagos diák ingerküszöbét megüsse. Ami az egyes kisfilmek tartalmi részét illeti, összességében elégedettek lehetünk. Nem kis dolog pár percbe sűrítve elmagyarázni Platón barlanghasonlatát, Szent Anzelm Istenérvét, vagy éppen Kant etikáját. Ezért olykor túlzsúfoltnak tűnik a magyarázat, mint például Platón barlanghasonlatánál, ahol a film készítői fontosnak tartották Szókratész elítélését és halálát is belesűríteni az öt percbe, összekötve a hasonlat magyarázatával. Úgy gondolom, ez felesleges és zavaró közjátéknak tűnik a videót nézve annak, aki most találkozik először Platón filozófiájával. Nem azért, mert a kettő nem függ szorosan össze, nagyon is szorosan összefügg. Más okai vannak. Az egyik ok, hogy a hasonlat bemutatása és magyarázata közötti egy percben hallhatnak a diákok arról, hogy élt egy Szókratész nevű ember, akit koholt vádakkal halálra ítéltek, ő pedig ahelyett, hogy elmenekült volna, vállalta a halált. A hang és képanyag csak ezt követően tér rá a látható és valódi létezők közötti különbségre, az ideákból való részesülésre, és vezeti végig a barlanghasonlat magyarázatát. A film utolsó húsz másodpercében pedig az előbbiekből levezethető magyarázatát hallhatjuk annak, hogy miért volt helyes döntés Szókratész részéről a halált választani. Talán dramaturgiailag ez így helyes, szerintem azonban pedagógiailag nem az. Hiszen a hasonlat bemutatása után hirtelen teljesen másról kezd szólni a film, így azok számára is érthetetlenné válhat, akik végig követték a hasonlatot. Megtörik a figyelem, majd elkalandozik, unalomba fullad a film, és az órán a pad alatt előkerülnek a telefonok. A vége pedig az, hogy az egészből senki sem emlékszik semmire. A tanár szempontjából jobban kezelhető, a diákok szempontjából pedig jobban érthető, befogadhatóbb lenne, ha a film összetartozó jeleneteit nem darabolnák fel. Vagy előbb bemutatnák Szókratészt, hallhatnánk az elítéléséről és haláláról, majd ennek magyarázataként jöhetne a barlanghasonlat, avagy fordítva, a barlanghasonlat példájaként lehetne a film végén bemutatni Szókratész tevékenységét és halálát röviden. De tovább megyek. Szókratész akár ki is maradhatna ebből a filmből. Pusztán a játékidő fellazítása érdekében, a kevesebb néha több elvét követve. Ő pedig kaphatna egy saját kisfilmet. A készítőknek ugyanakkor sikerült jól arányítva, nem túlbonyolítva, mégis lényeget érintően bemutatni Hobbes, Locke és Rousseau elméletét a társadalmi szerződésről. Nem estek abba a hibába, hogy egymás ellenében mutassák be őket, esetleg rangsort felállítva közöttük. Egymás mellé helyezve, egymással egyenrangú, párhuzamosan létező elméletekként kezelik őket. A végén pedig a diákokra bízzák annak eldöntését, hogy melyik filozófus gondolatai állnak hozzájuk közelebb. A videókhoz kapcsolódóan ellenőrző feladatsor, rövid ajánlott irodalom és fogalmak linkjei is megjelennek. Kár, hogy a linkek pusztán a honlapon belüli egyéb videókra mutatnak, így nem jelentenek segítséget abban, hogy a neten található kapcsolódó hiteles tartalmakat is megismerjék a diákok és tanáraik. Nyilván, aki akar, majd rákeres, gondolhatták a készítők. Összegezve az eddigieket: elmondható, hogy a zanza.tv videói kétség kívül használhatóak etika és filozófia órákon, és ez jó. De ne várjunk tőlük csodát, a diákok nem ezeknek hatására fognak filozófiai szövegek után kutatni akár a neten, akár a könyvtárban. Miként fentebb említettem, eredeti elképzelésem a Varga Csaba által szerkesztett Etika tankönyv 11. bemutatása volt. Alapvetően két okból esett erre a tankönyvre a választásom. Az első, hogy ez egyike az OFI kísérleti tankönyveinek, a másik, hogy ingyen is le lehet tölteni az OFI honlapjáról. Kinyomtatott formában sem kerül egetverő összegbe, mindösszesen 300,- forint az ára. Ez egyelőre egy magában álló tankönyv. Sem az alacsonyabb évfolyamok számára nem készült belőle, sem a 12. évfolyam számára. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy egyelőre egy kiforratlan koncepció tesztelésére alkották meg. Amennyiben beválik, szükséges lesz tankönyvsorozattá fejleszteni. Az első, ami ennél a tankönyvnél szembetűnik, hogy valójában inkább szöveggyűjtemény, semmint tankönyv. Én ezt az előnyére írom. Így legalább a diákok a primer szövegekkel találkozhatnak, szabadabban dolgozhatják fel ezeket, mint ha a tankönyvszerző óhatatlanul is szubjektív szövegmagyarázatai nehezítenék a megértést. Hozzátenném mindjárt, hogy a tanár óhatatlanul szubjektív szövegmagyarázatai is hasonlóak lehetnek. További nagy előnye a könyvnek, hogy nem etika történetet mutat be kronologikusan egymás után helyezett idézetekkel, hanem témák szerint csoportosít. Összesen 39 témakört sorol fel a tartalomjegyzék, ami heti egy etika órával számolva lefedi a teljes tanévet, ha minden alkalommal feldolgozásra kerül egy-egy téma. Az egyes témák között szemezgetve találhatunk olyanokat, amelyek a tizenéves korosztály számára vonzóak lehetnek, mint például: Szerelem, szexualitás; Szerelem és üzlet; A barátságról; Hiány és kiegészülés. Ezekre és a hasonlókra talán érdemes több időt is szánni a kötelezőnél. Én személy szerint örülök neki, hogy olyan témák is megjelennek a tankönyvben, mint például: Élet és halál, Béranyaság, Terhesség megszakítás, Génmanipuláció, Eutanázia; Az egyén és a globális hálózatok. Ezek olyan témák, amelyekről úgy gondolom, beszélni kell az iskolában, mert ezek közvetlenül is jelen vannak, jelen lehetnek a diákok életében, de gyakran még ma is társadalmi tabuk veszik körül őket. Otthon, szüleikkel nem esik szó ilyesmiről, kérdezni gyakran nem mernek, mi több, nem ritkán szó- és fogalomkészlettel sem rendelkeznek, hogy beszélni tudjanak róluk. Különösen értem ez alatt például a halált és az abortuszt. Egy jól kiválasztott szöveg, némi tanári bátorítás és fogalommagyarázat felszabadító erejű lehet a fiatalok számára. Elkezdhetnek beszélni, kérdezni ezekről a témákról. Belelapozva, pontosabban belegörgetve a könyvbe, már kevésbé vidám a helyzet. Ugyanis minden témához csupán egyetlen szövegrészlet tartozik. Ez szerintem épp etika-oktatásban nem szerencsés. Úgy tűnhet, mintha egy adott témáról mindössze egyetlen nézőpont létezne csak, mely az egyetlen igazságot tárja a diákok elé. Ezek az idézetek egy-, két-, ritkán háromoldalnyi terjedelműek olyan szerzőktől, akiknek a többségéről a diákok jó eséllyel soha nem hallottak. Nem ártott volna tehát egy rövid ismertetőt is adni az idézet mellé magáról a szerzőről. Ki ő? Miért jelentős, miért épp ebből a művéből származik az idézet? Jó lett volna ha akár rövidebb, egy-egy oldal hosszúságú idézetek kerülnek a tankönyvbe, viszont az egyes témákon belül két-három, akár egymásnak ellentmondó álláspont is helyet kap. Különösen Az erkölcs törvényei című fejezeten belül érezni más szövegek hiányát. Itt ugyanis kizárólag a Bibliában található Hegyi beszédet (Mt. 5.) olvashatják a diákok, ami kétséget kizáróan fontos olvasmány, de önmagában véve egyoldalú. Jó lett volna mellette látni Descartes ideiglenes etikáját, esetleg Kant kategorikus imperatívuszát. De máskülönben is hiányolom a könyvből a klasszikus filozófiai szerzőket. Az egyetlen kivétel Marcus Aurelius, akinek Elmélkedéseiből olvashatnak háromnegyed oldalnyi idézetet a Szavak és tettek című fejezetben. Az igazsághoz hozzátartozik azért, hogy Kant kategorikus imperatívusza felbukkan a Döntés és cselekvés témakörnél, méghozzá úgy, hogy Michael J. Sandel: Mi az igazságos…és mi nem? A helyes cselekvés elmélete és gyakorlata (Corvina 2012) könyvéből vett idézetében magyarázza a kategorikus imperatívuszt. Ez így szerintem nem jó megoldás. Sokkal jobb lenne, ha a könyv szerkesztője megbízna a 11. évfolyamos diákokban és eredeti Kant idézetet tenne a könyvbe. Természetesen Sandel is ott lehetne mellette, mint értelmezési segédlet. Ugyanez a helyzet az Erkölcsi döntés című anyagrésznél, ahol Nyitrai Tamás szövegrészletben történik utalás Kantra és Szent Pálra. Nem jobb lenne, ha a diákok Kantot és Szent Pált olvashatnának a tankönyvükben? Az egyes témaköröket felölelő fejezetek végén ellenőrző kérdésekkel és feladatokkal találkozhatnak a diákok, melyek az olvasott szövegrészlet feldolgozásában, megértésében nyújtanak segédletet a diákoknak, no meg persze a tanároknak is. Szintén az olvasmányok végén, de nem mindegyiknél utalás történik olyan irodalmi példákra, amelyek kötődnek a feldolgozott témakörhöz és már tanulhatták a diákok irodalomból. Az egyes fejezeteket képek illusztrálják. Összegezve elmondható a tankönyvről, hogy meglévő erényei mellett még bőven lehetne alakítani rajta. Szívesen látnék benne több primer filozófiai szöveget, valamint gondolati sokszínűséget az egyes fejezeteken belül. Szász Péter egyetemi tanulmányai során a Történeti Intézeti Tanács hallgatói képviselőjeként több évig aktív tagja volt az egyetemi közéletnek. Filozófia szakdolgozatát Barátság és szerelem Platón filozófiájában címmel írta. A diploma megszerzését követően régésztechnikusként dolgozott az M6-os autópálya építését megelőző régészeti feltárásokon. 2009 óta kollégiumi nevelőtanár Budapesten. Munkája során főként élsportolónak készülő középiskolai diákok iskolán kívüli nevelésével foglalkozik. 2010-ben öt hónapon át önkéntes szolgálatot végzett a Moldovai Köztársaságban, Chisinauban, az Európai Önkéntes Szolgálat kötelékében. 2014-ben és 2015-ben jótékony sportolóként futott Maratont, amivel daganatos gyerekek nyári táboroztatására gyűjtött adományokat. |
SZTelo SuliAz ebben a rovatban megjelent írások olyan általános és középiskolás tanárok alkotásai, akik a szabad bölcsészethez kapcsolódó tárgyakat (filozófiát, etikát, esztétikát, művészettörténetet vagy -elméletet) tanítanak, így a számunkra pótolhatatlan SZTElánpótlást nevelik. Amennyiben tanárként szeretnél SZTElo Bloggerré válni, kérjük, keress meg minket a [email protected] email címen további információkért! Miről írunk?All általános Iskola Etika Filozófia Görög Klasszikus Tudás Középiskola Latin Nyelvtanulás Tankönyvek Régebbi írásaink
April 2016
|